Frissítve

2021. dec. 10.

2013. október 1. - 2014. június 30.

A program címe: Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatása

A kari projekt címe: Interdiszciplináris hallgatói kutatások és tehetséggondozás fejlesztése a biológia, földrajz és sporttudomány területén működő diákköri műhelyekben

A projekt időszaka: 2013. október 1. - 2014. június 30.

A pályázat azonosítója: NTP-TDK-13-0035

Nemzeti Tehetség Program logó

A PTE TTK által jelen megvalósított diákköri tehetséggondozási program alapvető célja a diákköri hallgatókat nagy létszámban foglalkoztató biológia, földrajz, valamint a testnevelés és sporttudomány területén végzett interdiszciplináris kutatások ösztönzése és fejlesztése. Ennek során a tudományos diákköri tevékenység folytonosságának, az oktatók és a hallgatók együttműködésének elősegítését, projektidőszakban megvalósuló tudományos diákköri konferenciák (egy országos és több helyi szakterületi forduló) megrendezését, valamint a hallgatók tudományos eredményeinek publikálását valósította 7 programelem alapján

  1. Interdiszciplináris diákköri kutatások fenntartása és bővítése a 3 szakterület TDK hallgatói bevonásával;
  2. a XIV. OFKD konferenciára történő felkészülés, a TTK házi konferencia megszervezés és lebonyolítása;
  3. a XIV. OFKD országos fordulójának szervezése és lebonyolítása;
  4. TDK házi konferencia lebonyolítása végzős biológiai BSc szakos hallgatók tudományos diákköri tevékenységén bemutatására;
  5. Minden érintett szakterületen TDK házi konferencia MSc szakos hallgatók számára (felkészülés a 2015-ös OTDK-ra);
  6. a testnevelés és sporttudományi tehetséggondozásban résztvevő diákköri hallgatók Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencián (Magyar Sporttudományi Társaság konferenciája) történő részvétele;
  7. Tanulmánykötet összeállítása nyertes hallgatók OTDK munkáiból).

EMET, EMMI, OFI logók