PTE TTK diplomaosztó
Forrás: Rónási Márton (PTE)
Alumni
Kedves Alumni Társaink!
Szeretettel köszöntöm a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar végzett hallgatói számára készült oldalán.
Mindannyiunk életében meghatározó esemény, amikor kézhez vesszük diplománkat, függetlenül attól, mikor érkezett el ez a pillanat: a közelmúltban, vagy már évtizedekkel ezelőtt. Az egyetemi évek alatt megszerzett tudás, tapasztalat és kapcsolati háló mindig meghatározó elemei lesznek életünknek. A pécsi TTK egykori diákjaként, ma dékánjaként abban a reményben írom e sorokat, hogy a Természettudományi Karon eltöltött évek alatt mindezeken felül lehetőségük volt megtapasztalni intézményünk sokszínűségét is. Igyekeztünk széles körű képzési portfóliónkon felül az átlagot meghaladó odafigyeléssel, pezsgő hallgatói élettel, sokrétű mentorprogramokkal, változatos ösztöndíjprogramokkal támogatni azt a folyamatot, amelynek eredményeként a diákból érett, diplomás felnőtt válhatott.
Azzal a céllal hoztuk létre ezt az oldalt, hogy lehetőséget biztosítsunk volt hallgatóinknak az alma materükkel való kapcsolattartásra, és segítséget nyújtsunk korábbi diákközösségeknek az az újbóli találkozás megszervezésében, hiszen tudjuk milyen értékesek - és idővel ezek még értékesebbé válnak - azok a kapcsolatok, amelyek az egyetemi éveink alatt köttetnek.
Nagy örömmel állunk rendelkezésükre szakmai közösségi programok, évfolyam-, vagy csoporttalálkozók szervezésében, és szeretettel várjuk önöket egyetemi rendezvényeinken is!
Dr. Trócsányi András
dékán
Alumni regisztráció
Pécsi Diplomások Köre Alumni hírlevelek
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2023. február
- 2023. január
- 2022. december
- 2022. november
- 2022. október
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
Az Alumni hazai és nemzetközi helyzete konferencia a PTE-n